Kedd, 2017-12-12, 9:25 PM


Beszámolók

Vascserkész

Csapatunk cserkészei között vannak igazi vascserkészek. Ők nem pusztán passzióból hívatják így magukat, ezt a nevet kiérdemelték. A Vascserkész hatpróba  a Cseres hegységben (2004.5.21. - 2004.5.23.) zajlott. Szepsi cserkésztestvéreink így emlékeznek vissza az eseményre. Ahhoz, hogy mi is visszaemlékezzünk, a képen látható embereknek újra le kéne ülni és sorra venni a kalandokat, melyek során rengeteget tapasztaltunk, alaposan összekovácsolódtunk, igazán megedződtünk.




Rovertúra 2012

Újvári résztvevők: Zsuzsi, Viktor, Tomi, Kristóf, Pepík, Bálint 

Egy szlovák cserkész a dzsemborin azt mondta, tud egy mondatot magyarul. Itt bennem felmerült, hogy bizonyára újfent valami hangzatos trágárságról lehet szó, hiszen magyar nemzetiségű társaink valamilyen számomra ismeretlen okból kifolyólag annak érzik szükségét, hogy ha valaki magyar mondatokat tanulna, akkor mindenáron valami alpári szerkezetet kell neki tanítani. Mégis hagytam, hadd szóljon. Erre azt mondja: "Kellemetlen meglepetés: Winnetou nincs a wigwamban.” Igen, tudom, hogy sok a nem magyar szó benne, de ez a mondat egy kellemes meglepetés volt az előzőekben leírtak fényében.
Számos meglepetés ért az idei rovertúrán, kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Hálás vagyok, hogy sokkal több kellemes volt, s a kellemetlenek pedig elhanyagolható horderejűek voltak. Megpróbálok személyes élményeimtől eltávolodva beszámolni arról, milyen volt a túra. Igazándiból, tulajdonképpen.
Azzal, hogy elmesélem, merre, milyen útvonalon jártunk, és megpróbálom leírni a leírhatatlant, a résztvevőknek feleslegesen beszélek, aki nem volt, az pedig úgyis csak bárgyú képzelgésekbe bocsátkozik. Így inkább néhány mozaikdarabot adok, a többit kerekítse hozzá mindenki kénye-kedve szerint. Amúgy meg annyiféleképp, annyiféle értelmezéssel és annyiféle lelkiséggel éltem már meg különböző rovertúrákat, hogy bizonyos vagyok benne: ahány résztvevő, annyiféle beszámoló írható. Szóval a huszonegynéhány rovertúrából én leírok egyet. Vissza tehát a kellemetlen és kellemes meglepetésekhez.
Kellemes meglepetés volt a szállás állapota. A hegyi árszinthez képest barátságos áron foglaltunk helyet egy – a túravezetőnk által a következőképp jellemzett – "kicsit lepukkant, de amúgy jó” szálláson. Ehhez képest megérkezéskor várakozásaimat magasan felülmúló szobákra leltünk, mert Hegyimanó meglepetésére is szolgált, hogy felújították. Az eddigi összes, sátras rovertúrához hasonlítani pedig olyan, mint almát a körtével. Örülök, hogy kipróbálhattam a csillagtúrázást is.
Kellemetlen meglepetés lett volna, ha első este tíz körül megpróbálja valaki az autóink melleti kukából kizavarni a benne csörömpölő macskákat. Mert bár macska módjára és annak könnyedségével ugrott ki a fiatal medve, az azért mégsem ugyanaz. Még jó, hogy ezt a szobánkból nézhettem végig, tisztes távolságból. (A mozgás könnyedségéről tanúskodik cseh lakótársaink beszámolója is, miszerint a medve esténként floppal ugorja át a kétméteres kerítést.) Bár Erdélyben járatos barátainknak ez nem újdonság, itt ezek az élmények éjjeli medvelesekre buzdítottak néhány résztvevőt.
Kellemes meglepetés volt, mennyire bírtam. Aggodalommal tölti el az embert, ha a Magas-Tátrába fájós térddel megy. Aztán meg milyen jó, amikor jobban bírja, mint gondolta. Az egész társaság örömét lelte abban, amikor a jelzett időnél rövidebb idő alatt teljesített távot (egyesek szerint épp e jó érzés végett írnak a táblákra szándékosan hosszabb időket). Nem teljesítménytúráról volt szó, mégis, a túra azért kihoz az emberből ilyesmit is.
Kellemes meglepetés volt túravezetőnk felelősségteljessége. A második napon elő kellett vennünk a jobbik kabátokat, nadrágokat, mert szitáló felhő-eső, meg amolyan rendes eső is ért, miközben a Vysokára igyekeztünk kétezer felett. Kísérőként tekintélyes széllökéseket is kaptunk. Emlékezetemben Hegyimanó úgy él, mint aki mindig tud mesélni nagyobb esőről, csúszósabb sziklákról, veszélyesebb körülményekről, és két nevetés között, azt hadarva, hogy ez normális, az ilyen időben is küldi az embereket. Ezzel szemben most felelősségteljesen visszafordította az embereket, ami engem nagyon jó érzéssel töltött el.
Még inkább a – szubjektív, mert másoknak nem – nekem nagyon ízlő, rummal kiegészített gyógynövényes félliteres tea, amit a hegyi szálló kifőzdéjében ittunk visszaindulás előtt.(Tegyük hozzá, hogy kellemetlen meglepetést okozhattunk már említett cseh lakótársainknak, a hatvanas bácsinak, akit előző este a nagyteremben ülve arról győzködtünk, hogy ne nézze meg az időjárás-előrejelzést, mert mi néztük és nem lesz eső.)
Kellemes meglepetés volt, milyen szelídek a zergék a bélai havasokon, ahol saját területük van és megszokták az emberek jelenlétét. Előző nap is megéltük, hogy tőlünk tíz (a következő beérkező emberek beszámolói szerint sorra nyolc, öt, három, fél…) méterre békésen legelészik zerge, de a tömeges előfordulás itt volt igazán impozáns.
Hogy a finomságokról is írjak, az elmaradhatatlan áfonyahegyek is jelen voltak. A tömegek által járt ösvények után, ahol alig lehetett egy-két szemet találni, kellemes meglepetés volt, mikor kevésbé járt ösvényeket járva újra lemaradtunk majszolni.
Kellemes meglepetés volt, hogy milyen gyorsan alkalmazkodunk a kicsit veszélyesebb, figyelmet igénylő terephez. A legmagasabb megmászott csúcsunkra, a Jahňacíra felfelé igyekezve még erősen kapaszkodtam a láncba, és néha izgulva másztam és ereszkedtem a hasadékokban, de egy óra múlva ugyanazon a terepen gyorsabban, otthonosabban és sok helyen inkább lánc nélkül ereszkedtünk.
Számos új élményt jelentett a magas hegység, a sátor helyett a szálló. Közösségi termet, társasjátékokat, összezártabb csittegős reggeleket, és még sorolhatnám. Hálásak lehetünk a Teremtőnek a jó időért és egymásért. Aki teheti, próbálja ki.


Hírek
Csevegő
Naptár
Képek
Látogatók