Péntek, 2024-04-19, 2:55 PM


Csányi Norbert

Cserkésznagykövet jelmezben


Ő az egyik legbeszédesebb ember, akit valaha ismertem. Szinte kérdeznem sem kell, és mesél, mesél, mesél. Este találkoztunk, mert napközben forgatáson volt, a Borgiák sorozatban statisztál. Jogot tanult, és szereti a történelmet. Csányi Norbert az érsekújvári 7. számú Czuczor Gergely cserkészcsapat segédtisztje, szövetségünk külügyi vezetője, és a kiscserkész-vezetőképző tábor törzsét is erősíti. Két bögre gyümölcstea társaságában beszélgettünk.


A bőrszíjak a kezeden a forgatásról származnak?

Az egyik. Ott találtuk az egyik forgatási helyszínen, Pátyon, ahol épp egy francia katonai tábor volt felállítva. Gondolom az íjak közül, vagy lehet máshonnan, elejtettek a kellékesek három hosszú, vastag bőrszálat, és mi pont hárman vagyunk jóban srácok, így felraktuk a kezünkre.

Akkor ezt eltaláltam. Az ilyen rajtad maradhat a forgatás alatt?

Előtte minden ékszert, órát le kell venni a jelmezek miatt, mert ugye, az nem korhű. De most már kibeszéljük magunkat, hogy miért ne lehetne bőr a kezünkön, pláne, hogy katonákat játszunk. Addig ezt a vékonyabbik bőrkarkötőt mindig levettem, de most már nem is látszódik a másiktól.

Mesélj kicsit a forgatásról. Hogyan kerültél oda?

Statiszta vagyok, most forgatják a Borgiák sorozat harmadik évadát Etyeken, azaz Etyekwood-ban, ahogy mi nevezzük. Júniusban anyu kolléganőjének lánya megkért, hogy segítsek nekik eljutni egy statisztaválogatóra, majd miután megmutatta, hogy miről is van szó konkrétan, úgy döntöttem, én is megpróbálom. Ismertem a sorozatot, akkor a második évadot játszották már, a barátaimmal nevettünk is, hogy milyen jó lenne benne játszani. Elmentem, és beválogattak.

Voltak valamilyen kritériumok, aminek meg kellett felelni?

Különösebben nem, de a jelentkezői lapon feltüntettem, hogy vívok, valamint a nyelvtudásomat is, ami valószínűleg sokat dobott az egészen. Van magyar adószámom, és itt lakok Budapesten, ez is fontos szempont lehetett.

Milyen szereped van a sorozatban?

Augusztustól már szinte minden katonafajta voltam: vatikáni gárdista, pápai katona, nápolyi gárdista, francia katona, és voltam Sforza katona is. Ez egy olasz család, Caterina Sforza a sorozat egyik főszereplője, és ez az ő gárdája. Az utóbbi hetekben vatikáni gárdista voltam megint, ez a leghálásabb szerep, mivel ez egy sokkal szűkebb kör, mert kevesen vagyunk, és gyakrabban dolgozunk stúdióban, nem csak kint a nagy díszletben.

Melyik katonaszerep tetszett a leginkább?

A francia ruhám volt eddig a legkényelmesebb. A nápolyi szétnyomja a vállaimat, de egész napos viselésnél azért egyik sem kényelmes. Ha nem csinálsz semmit, akkor sem veheted le, mert nehéz őket visszarakni. Most már egyre hidegebb van, ezért már szinte mindegyik katonaruhában fázunk. Nyáron persze mindegyikben melegünk volt, 40 fokban, páncélban nem volt kellemes.

Nehéz a páncél?

Nehéz, de elárulom, nem fémből van. A sisakok, mellvértek és a lándzsák hegye is gumiból készül, de úgy van megcsinálva, hogy a képernyőn fémnek tűnjön.

Az arcodat is láthatjuk majd a sorozatban?

Már voltam kiemelt statiszta is, ami azt jelenti, hogy hosszabb ideig látható az arcod a képernyőn. Vatikáni gárdisták kevesen vagyunk, konkrétan a színészek mellett állunk, és így nem csak háttérkatonák vagyunk sisakban. Egyébként soha nem gondoltam volna, hogy cserkésztudásomból az alakit ilyen helyen fogom kamatoztatni.

Jó lehet. Pénzt is kapsz, és szórakozol is.

Igen. Nagyon jól összeszokott már a társaságunk, sok új ismerősöm lett.

Még mindig jársz vívóedzésekre?

Két évet vívtam, de már egy ideje abbahagytam. Volt egy balesetem, ahol megsérült a térdem, és nem tudtam terhelni sokáig. Már egész jól rendbe jött, és nem messze a lakásunktól van a Honvéd Vívóklub terme, de sajnos, most az időmből nem telik ki, hogy edzésekre járjak. Az államvizsgámra kell koncentrálnom.

Versenyeztél is?

Nem. Amatőr szinten vagyok, de egymás között tartottunk havonta egyszer házi bajnokságokat. Illetve voltak a hétvégéken amatőr bajnokságok különböző városokban, de én azokra nem jártam, mivel hétvégente hazamentem őrsi gyűlést tartani.

Hány évet vezettél őrsöt? Még most is vezeted őket?

Hat évet vezettem őket, még mindig aktívak, de már a rover korosztályba léptek. Közülük már többen kezdtek őrsöt vezetni, segédőrsvezetők más őrsökben, és a csapatakciókon is segédkeznek. Őrsi gyűléseink már nincsenek, de havonta egyszer mindig találkozunk.

Te lettél az SZMCS külügyi felelőse. Miért pont a külüggyel kezdtél foglakozni a cserkészeten belül?

Főleg a nemzetközi jog miatt. Mindig is érdekelt a diplomácia és a protokoll. Jogot tanultam, és minden nemzetközi joggal kapcsolatos tantárgyat felvettem. Például végighallgattam a nemzetközi kapcsolatokat, diplomáciai protokollt és etikettet, Európai Unióval kapcsolatos dolgokat. Ez érdekelt, és erre is specializálódtam. Ha befejezem az egyetemet, természetesen általános jogász leszek, de vannak olyan ismereteim, ami segítség lesz nemzetközi jogásszá válásban. Örülnék, ha majd egy nagykövetségen vagy a külügyminisztériumban dolgozhatnék. De ez még nagyon távoli.

Külügyi felelősként most mit dolgozol?

Jelenleg állítom össze a bizottság tagjait, megszólítottam pár embert, akik remélem, részt tudnak majd venni novemberben a külügyi képzésen, itt Budapesten. A 2013-as Nemzeti Nagytábor protokoll munkacsoportjában is dolgozok, mert annak ellenére, hogy magyar nagytábor lesz, jönnek külföldi, nem magyar vendégek is.

A IV. Szövetségi Nagytábor szervezői csapatában is benne voltál, nem érzed megterhelőnek belevágni egy hasonlóan nagy feladatba?

Ez a munka másabb jellegű, több munkacsoport van, és a protokoll munkacsoportba pedig azért jelentkeztem be, mert ez az, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék.

Kapcsolatépítés, és még idegen nyelveket is gyakorolhatsz.

Igen. Bár idén nyáron gyakoroltam elég sokat, mert egy hostelben dolgoztam a recepción. A magyar és angol nyelv alapkövetelmény, de nagyot néztek a kollégáim, mikor jöttek cseh, szlovák vagy lengyel vendégek, és én a saját nyelvükön tudtam hozzájuk szólni. Teljesen máshogy viselkednek az emberek, ha az anyanyelvükön beszélhetnek. Ahol tudom, kihasználom azt a plusz tudást, ami felvidéki származásomból kifolyólag van. Mindenki csodálkozott rajta, hogy beszélem ezeket a szláv nyelveket, de nekem ez teljesen természetes. Ugyanúgy, mint ahogy új ismeretségek kialakítása is.


Norbi teája kihűlt, az enyém pedig elfogyott – tessék levonni ebből a tanulságot, és majd figyeljétek a Borgiák harmadik évadját.


csilla
Hírek
Csevegő
Naptár
Képek
Látogatók