Csütörtök, 2024-03-28, 9:15 PM


Tetszik

A vadon törvényei

Bear Grylls a cserkészmozgalom jelenlegi (még körülbelül egy évig) főcserkésze az utóbbi időkben megosztó személyiség lett, mert jól lehet vitatkozni azon, hogy tényleg éhezik-e vagy sem, amikor forgatás van, vagy mennyi ember áll körülötte. A vonzóság és a praktikák nagy része azonban kétségeket kizáróan működik.
Magyar nyelven megjelent könyvei közül ez az alap

Kritikák és megjegyzések: írtak róla sok helyütt, de egy hozzánk közeli emberünk ITT.




Planking

A 2011. év egyik bolond divatja az ún. planking, mely nem más, mint az, amit a képen művelnek a fiúk. Újvárban rengeteg plankingelésre alkalmas zug van. 

Aki egy kicsit is ismeri a várost, annak nem idegenek a helyek a képeken. Mindkét képnek köze van a vízhez, a két embernek is van köze egymáshoz, a két embernek köze van a cserkészethez, de a cserkészetnek nagyon kevés köze van a plankingeléshez.




































A busz

Nyaranta, mikor már a cserkésztáborokból hazaérkeztünk, de még egy nyúlfarknyi maradt a jó időből, általában meglátogatja városunkat az Aranyfácán Vándor Mozigépezete, melyet minden évben türelmetlenül várunk, hiszen nincs más alkalom az évben, amikor a Fő téren pokrócon henteregve hűsítő kávébarna és aranysárga nedűket kortyolgatva (ki-ki gusztusa és életkora szerint) új és kevésbé új közép-európai (főleg cseh és szlovák) filmeket nézzünk révetegen. Mondhatom, kevés olyan dolog van, mely egy újvári nyár záróakkordjának hangjai közé szebben illene.




Erdőlakók

Ernest Thompson Seton az amerikai cserkészet megalapítója (ha mélyen belemegyünk, akkor akár vitathatnánk is, hogy nem a világcserkészet megalapítója-e, de ezt most hagyjuk) az indián romantikát, mind keretet és módszert találta legalkalmasabbnak a fiúk nevelésére. Többet lehet róla olvasni például ITT.



A könyv engem sokszori olvasásra késztetett tizenéves koromban is. Mindig vonzó volt számomra a történet lényege: a civilizációból való elvonulás, az indián életforma megélése. A történet egyszerű, szerethető, a rajzok pedig kiválóak (Seton kiváló megfigyelőképességű rajztehetség volt).



Aki nosztalgikus történeteket szeret olvasni, és látni, hogy egy felnőtt bölcsessége miként lehet vonzó a fiúk számára, az olvassa. Az én kezembe szüleimtől került egy nagyon régi példány.



Hírek
Csevegő
Naptár
Képek
Látogatók